A Magyar Kupa négyes döntője a tét

2020. február 14. - 07:37 A Debreceni Egyetem női futsalcsapata a Tolna ellen lép parkettre a Magyar Kupában. Hokisaink erdélyi túrán vannak, míg röplabdázóink Rácalmáson folytatják Extraliga-szereplésüket. Kézilabdázóink számára megkezdődik a tavaszi szezon, floorballcsapatunk az első helyért játszik.

Jégkorong – erdélyi túra után rangadó Debrecenben
Csütörtökön 4-1-re kikapott Brassóban a DEAC jégkorongcsapata, amely ma már az alapszakaszgyőztes Csíkszereda otthonában játssza újabb bajnoki mérkőzését. A székelyek igencsak szenvednek a bajnokság ezen részében, hiszen eddig egyetlen győzelmet sem tudtak felmutatni, de bármikor képesek váratlanra, így igen nehéz összecsapás előtt áll együttesünk. A találkozó után sem lesz megállás, hiszen hétfőn igazi rangadó vár a mieinkre, akik az éllovas Ferencváros ellen lépnek jégre. A találkozót 18 órától rendezik a Debreceni Jégcsarnokban, és az M4 Sport élőben közvetíti.

Röplabda – esélyesként a fiatalok ellen
A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a magyar utánpótlás válogatott tagjaival játszanak Extraliga-mérkőzést Rácalmáson, vasárnap délután fél ötkor. Ezúttal a DEAC számít a találkozó esélyesének, de Fodor Antal szerint nem szabad leírni a juniorokat.

- Győzelemre készülünk, de az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert ellenfelünket jó képességű játékosok alkotják. A csapat gerincét a Dunaújváros adja, de szolnoki, kecskeméti és kaposvári tehetségek is szerepelnek a keretben. A Kecskemétet már legyőzte a riválisunk ebben a szezonban, ez az eredmény is intő jel lehet - fogalmazott a vezetőedzőnk.

Futsal - a szombathelyi négyes döntő a tét
Női futsalosainkra a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése vár, hiszen a DESOK-ban vasárnap 19 órától rendezendő Tolna elleni találkozó tétje a szombathelyi Magyar Kupa négyes döntő. Az odavágót ellenfelünk egy góllal nyerte meg, vagyis a DEAC egyáltalán nincs reménytelen helyzetben.

- A Tolna kicsit a mumusunkká vált az utóbbi időben, ezt bizonyítja, hogy kétszer is megvert bennünket. Ezeket a találkozókat az jellemezte, hogy az első félidőben előnyt szereztünk, ám ellenfelünk a második játékrészben felébredt. Kiválóan ismeri egymást a két együttes, tudjuk, hogy kik a tolnai kulcsjátékosok. Fegyelmezett játékra lesz szükségünk, és ha a védekezésünk jól működik, akkor nagy esélyt látok a továbbjutásra. Tisztában vagyunk a hétvégi mérkőzés súlyával, ennek ellenére nem érzem feszültnek a csapatot. Azt megígérhetem a szurkolóinknak, hogy addig megyünk majd, amíg bírjuk szuflával. Számomra csak a győzelem az elfogadható eredmény – jelentette ki válogatott játékosunk, André Antónia.

Floorball – az alapszakasz első helyéért játszanak
Nemzetközi szünetet követően folytatódik a férfi floorball Salming OB I-es pontvadászat. Az alapszakasz első helye szempontjából is fontos találkozó vár a DEAC csapatára, amely az IBK CartoonHeroes elleni győzelemmel ugorhat vissza az élre. A szombat délelőtt, 11.30-tól Érden rendezendő találkozónak tehát igen nagy a tétje.

- Már nagyon várom a mérkőzést! Egy elég hosszú pihenési időszakon van túl a csapat, de remélem, hogy ez nem jelent majd akadályt számunkra. Az utolsó bajnokink elég kemény volt, mindössze egy góllal alulmaradtunk, pedig a harmadik harmadban remekül teljesítettünk. Ha tudjuk ugyanazt a formát hozni, akkor két ponttal indulhatunk haza. Mindkét csapat számára fontos lesz a találkozó, hizen a végjátékba ez a győzelem nagyon sokat számíthat – mondta a debreceniek egyik gólfelelőse, a kiváló szezont futó Nyisztor Szabolcs.

Kézilabda – előre a feljutásért
Feljutási eséllyel vágnak neki a 2019-2020-as tavaszi szezonnak a Debreceni Egyetem kézilabdázói, hiszen magabiztosan, veretlenül állnak a tabella élén az NB II Észak-Kelet csoportjában. Az idei első ellenfél az egyik legnagyobb rivális, a Kazincbarcikai KSE lesz szombaton 18 órakor a DESOK-ban. Bíró Imre tanítványai mindössze egyetlen pontot vesztettek eddig: éppen szombati ellenfelünk, a KKSE otthonában játszottak 30-30-as döntetlent a bajnoki nyitányon.

- Az őszi, kazincbarcikai mérkőzésen sok hiba és pontatlanság jellemezte a védekezésünket egyénileg és csapatszinten egyaránt, ez vezetett a pontvesztéshez – emlékezett vissza kézilabdacsapatunk vezetőedzője, Bíró Imre. - Remélem, ezúttal könnyebb dolgunk lesz, ehhez az kell, hogy koncentráltabban kézilabdázzunk. A felkészülésünk zökkenőmentesen lezajlott, a keretben jelentős változás nem történt. Várjuk a tavaszi szezont, célunk a feljutás. A fiúk akarják ezt a sikert, ezért mindent meg is tesznek érte – zárta szavait Bíró Imre.

További részletek: http://deac.hu/

NyD