Az 1912-ben alapított Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem 1914-ben kezdte meg működését, megfelelő épületek hiányában elsősorban a Református Kollégiumban, és a város különböző területén bérelt helyiségekben. Az egyetem vezetői kezdettől fogva sürgették a központi épület felépítését, hiszen előadó és szemináriumi helyiségekre, valamint szakkönyvtárakra szükség volt a komoly és eredményes oktató, valamint tudományos munkához.

Debrecen városa hatalmas, 80 hold területet ajándékozott az egyetemnek a Nagyerdőn, emellett az építkezésekre 5 millió, a klinikai kórházak létrehozásához pedig további 3 millió koronát és 25 hold területet adományozott.

A központi épület alapkőletétele

Az egyetem központi épületének alapkőletételi ünnepségét 1927. június 3-án tartották.

„Legyen ez a kő olyan szilárd alapja a föléje emelendő egyetemi központi épületnek, mint amilyen biztos alapjai ennek a fiatal egyetemnek azok a nemes tradíciók, melyeket elődje, a háromszázados debreceni Református Kollégium hagyott reá… Ez az áldásos termékenység honoljon továbbra is e falak között s neveljen most már mint egyetem is sok és híres bajnokot a tudománynak s a hazának egyaránt…” – tartalmazza az alapkőben elhelyezett, réztokba rejtett okmány szövege.

A fedőlapon a rendezvény megbecsült vendégei tehették – jelképesen – az első kalapácsütéseket, egy-egy mondat kíséretében:

Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: „Törhetetlen hittel a vallás, az erkölcs és a művelődés nevében.”
Baltazár Dezső református püspök: „Elvész a nép, amely tudomány nélkül való.”
Magoss György polgármester: „Ez az intézmény, amelynek alapkövét itt letesszük, szolgálja hazánk javát, hirdesse nemzetünk dicsőségét kelettől nyugatig, északtól délig, a földtől az egekig és a föld színétől a föld közepéig.”
Illyefalvi Vitéz Géza rektor: „Viruljon benned örök tavasz, melyben a tudás fáján a honszerelem virágai nyíljanak.”

A Főépület építése

Az ünnepséget követően 1927. szeptember 27-én a földkiemeléssel az építkezés is megkezdődött. Az 1927/28-as tanévet értékelő beszámolóban így írt Verzár Frigyes leköszönő rektor: „… ott, ahol egy évvel ezelőtt az alapkövet tettük le, ma emeletes falak nőnek és reményünk van arra, hogy még a tél beköszöntése előtt a tető is rákerül a büszke épületre.”

Az új épület – a tervek szerint - az egyetem három fakultásának és az 500.000 kötetes könyvtárnak, valamint az egyetemi hivataloknak ad majd otthont az átadást követően.

A munkálatokat maga a tervező, Korb Flóris  irányította, a kivitelezésért pedig Stégmüller Árpád debreceni építőmester volt felelős. A megbízást azzal nyerte el, hogy vállalta: a gazdasági nehézségek, vagy az emelkedő építőanyagárak ellenére sem lesz drágább az építkezés költsége. Könnyen tehetett ilyen ígéretet, hiszen saját téglagyára volt.

Korb Flóris nagyszabású terveiben az épületet kupolás tetőszerkezet borította volna, a két kiugró, bástyaszerű toronyra meteorológiai és csillagászati megfigyelő állomásokat álmodott, maga az épület pedig „U” alakban ölelte volna körbe az egyetem előtti parkot. A központi épület soha fel nem épült hátsó szárnyában a természettudományos képzés kapott volna külön helyet.

A központi épület főfrontja 108 méter, mélysége 88 méter, területe 6.200 négyzetméter.  Az ötszintes épület alagsora szinte labirintus, a felsőbb szinteken művészi kiképzésű lépcsők, folyosók kötik össze a szemináriumi és előadó termeket, professzori szobákat.

Az épület központja a 29 méter magas, 700 négyzetméter üvegtetős Díszudvar, amely különböző ünnepségek, rendezvények színtere. Falain  márványtáblákon a Református Kollégium és az egyetem leghíresebb diákjainak, professzorainak nevei emlékeztetnek a debreceni felsőoktatás hagyományaira.

Egy évvel később - az 1928/29-es tanév beszámolójában - még mindig az építkezés akadozásáról számolt be Darkó Jenő rektor: „Központi épületünk… a maga monumentális falrendszerével impozánsan emelkedik az ég felé, s már javában folynak felette a betetőzés munkálatai… Az építési munkálatoknak azt a kényszerű megszakítását, melyet részben a hosszú téli és tavaszi fagyok, részben bizonyos technikai nehézségek idéztek elő, már szerencsésen túljutottunk…”

Egyszerre zajlott az építés, a vasbeton, az ács, a bádogos és a cserépfedő, valamint a különféle gyárakban és műhelyekben a vasszerkezeti, felvonó, kőfaragó, műkő, asztalos, lakatos, műlakatos, szobrász, padlóburkoló és berendezési ipari munkák. 1931 tavaszán rövid leállást követően újra megindult, és folyamatos volt a munka. „ Augusztus 31-én… 500-nál több ember dolgozik az ország ezidőszerint legnagyobb építési vállalatánál… A jövő tanévre vár a belső munkák egy részének elvégzése és a bebútorozás s mindezekre a költségek előteremtése. Hangsúlyozom, hogy az állam nem engedheti meg azt a luxust, hogy ez a kész épület üresen álljon…” – írja az 1929/30-as tanév beszámolójában Csánki Benjámin rektor.

A központi épület építésével párhuzamosan elkezdődött a professzori villák és a Főépület előtti park kialakítása is. „Kívánatos, hogy az épület környékének parkírozása még ez évben mielőbb megkezdessék… a parkba az épület előtt Méliusz Péter, Huszár Gál, Szenczi Molnár Albert és Komáromi Csipkés György szobrai állíttassanak fel.” – olvasható a rektori beszámolóban.

Időközben az egyetemi építkezések művezetősége is megtette szokásos éves jelentését: „…elkészült … a díszudvari üvegtető a páramennyezettel együtt és az oldalvilágító üvegtetők. Jelenleg a külső díszvakoló, vízvezeték, csatornázás, villanyszerelő és egyéb iparos munka van folyamatban… A főtörekvés arra irányul, hogy a külső és belső díszvakoló munka a nyári hónapok alatt befejezést nyerjen.” – írta 1930. július 9-én kelt jelentésében vitéz Herczegh Zsigmond főmérnök, építési ellenőr.

Szentpéteri Kun Béla rektor szerette volna, ha a következő tanévet már az új épületben kezdhette volna az egyetem, azonban „…az a kérésem, hogy az épület az 1931-32. év kezdetén legalább részben adassék át rendeltetésének mindenütt kedvező fogadtatásra talált ugyan… azonban a nehéz pénzügyi helyzetben még a bebútorozás felől intézkedés tételére sem kerülhetett sor.”

1932. április 23-án lehetőség volt arra, hogy a csaknem kész állapotú épületbe beengedjék az érdeklődőket és az újságírókat. A helyi előkelőségek, a város vezetői és a sajtó képviselői bejárhatták az akkor még üres termeket, folyosókat. A Debreceni Újság munkatársa szerint lenyűgöző volt a hatás: „Másfél órája járkálok az épületben emeletről emeletre, s nem tudok betelni az egyes épületrészek szépségével.”
Az építkezés befejeztével a Kollégiumból és a többi ideiglenes helyszínről – a klinikákat ellátó gazdasági hivatali egységek kivételével – az új épületbe költözött az egyetem vezetése. A földszintre a Gazdasági Igazgatóság, a Quaestura (Tanulmányi Hivatal), a Tanárképző Intézet, az I. emeletre a hittudományi kar helyiségei kerültek. A II. emelet a rektori hivatal és a jogi kar helye lett. A III. emeleten kapott helyet a bölcsészet és egy 340 fős nagy előadóterem, míg a IV. emeletet a természettudományi kar vehette birtokba. (A költözés ténylegesen csak 1932. július 15-re fejeződött be.)

Közben szépen haladt a Tisza István tér „csinosítása”: kiirtották a bozótot, eltávolították a felhalmozott építőanyagot és elegyengették a földet.

„ - Ez a sok vonatkozásban páratlan szépségű, a százhúsz holdas erdős parkban összefüggő egységet alkotóan elhelyezett egyetem, magasba emelkedő központi épületével, előtte az ország legnagyobb városi terével, amelyet a Debrecen város történeti characterét adó reformáció vezéralakjainak szobrai díszítenek, s amelyet sugárút csatol a város szívéhez, minden időben hirdetni fogja a nagyságát és dicsőségét azoknak, akik a nemzeti kultúráért az erőn felüli áldozatot sem találták soknak…” - olvasható az egyetemi almanachban.

A Főépület avatása

Végül 1932. május 15-én, pünkösd vasárnapján a Díszudvar adott otthont az épület ünnepélyes avatásának.

„Ma adják át rendeltetésének ünnepélyes keretek között a debreceni tudományegyetem központi épületét, és ezzel befejezést nyer a nagy mű, mely egyformán díszére válik az országnak és Debrecen városának.” – írta1932. május 15-i vasárnapi számában a Debreczen újság, amely május 18-i beszámolójában „lélekemelőnek” nevezte az ünnepséget. „A tudomány ragyogó ünnepe volt ez az aktus, melyből kicsendült a magyar nemzet kulturális emelkedettsége.” A Debreczeni Ujság már a vendégek előző napi érkezéséről is ír, és részletezi az avatóünnepség programjait is.

Az eseményen Magyarország kormányzóját Petry Pál, a magyar kormányt Szily Kálmán államtitkár képviselte. Mint vendég, megjelent az ünnepélyen gróf Klebelsberg Kunó nyugalmazott kultuszminiszter is, akinek komoly szerepe volt a központi épület kivitelezésében.

Az ünnepély istentisztelettel kezdődött a református Nagytemplomban, ezt követően vonultak a meghívottak az alkalomra ünnepi díszbe öltöztetett központi épületbe.

Az egyetemi közgyűlés a Himnusz elhangzása után Neuber Ede rektor megnyitóbeszédével kezdődött. „…A Központi Épület megnyitásával a Tisza István Tudományegyetem formailag befejezést nyert… Csak az épület új, az intézmény azonban régi: az ország legrégibb intézményei közé tartozik, nemes és régi patinával bevont, szellemileg és formailag egyaránt több évszázad talajában gyökerezik… A tudományok ápolása és fejlesztése mindenkor a népek fejlődését jelentette… Elpusztul a nép, amely tudományok nélkül való.”

Az avatóünnepségen Szily Kálmán államtitkár a magyar állam köszönetét fejezte ki a két nagy „jóltevőnek”: a debreceni református egyháznak és Debrecen szabad királyi városnak. „… a természet örök és megváltozhatatlan törvénye szerint a jövő az ifjúságé és olyan a jövő, amilyen az ifjúság… Magnifice Rektor! Átadom rendeltetésének ezt az épületet. Méltóságodnak és utódjainak szent kötelességévé teszem: őrködjenek azon, hogy ez az épület időtlen-időkig a tudománynak és a magyarságnak bevehetetlen vára legyen.”

A debreceni polgárok áldozatosságát, amely nélkül nem épülhetett volna fel az egyetem központi épülete, Vásáry István polgármester méltatta.

- …ez a századok összeforrottsága, századoknak közös történelme, amely az ősi főiskola és a város lakosságának lelkében soha el nem választható közösséget, …teljes lelki egységet hozott létre.”

Az építőmunkában résztvevő iparosok nevében Bessenyei Gyula asztalosmester mondott beszédet. A tudomány új csarnokát Baltazár Dezső püspök áldotta meg.

 

Az épületet az egyetemi polgárok nevében Neuber Ede rektor vette jelképesen birtokba.

Az ünnepség az Arany Bika szálló dísztermében folytatódott egy 600 személyes díszebéddel, majd Kerekes Ernő jogász- és Varga László bölcsészhallgató kormányzógyűrűs  doktoravatójával folytatódott a frissen avatott Főépületben. A programok sorában a Felsőoktatási Egyesület közgyűlése következett, amelyet a Déri Múzeumban tartottak, de még a pallagi akadémián is tettek látogatást vasárnap délután az avatásra érkező vendégek, akiket tea-esten látott vendégül a város polgármestere az Arany Bika üvegtermében. Ugyanitt táncest és ünnepi hangverseny is várta a közönséget. A programsorozat hétfőn egy hortobágyi kirándulással zárult.

Ahogyan a Debreczeni Ujság írta: „A pünkösd vasárnapi és hétfői ünnepségek kétségkívül felejthetetlen eseményei maradnak a Tisza István Tudományegyetem történetének.”

Sajtóiroda - BZs.

Forrás:
Debreceni M.Kir. Tisza István Tudományegyetem évkönyve és almanachja 1926-27., 1927-28., 1928-29., 1929-30., 1930-31., 1931-32.,
A Debreceni Egyetem története 1912-2012
Rőfi Mónika – Hapák József: Megőrzött értékeink
Forisek Péter - Kerepeszki Róbert: A tudás temploma